Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A fröccs, mint hungarikum

A fröccs, mint hungarikum
A fröccsöt minden magyar ismeri, de talán azzal, hogy épp egy magyar találmányról van szó, már kevésbé vagyunk tisztában. A keverési arányokat, elnevezéseket pedig tényleg alig ismerjük. Most rendbe tesszük!

A legtöbben úgy tartják, hogy a fröccs - vagyis amikor bort vízzel felhígítjuk - a reformkor találmánya. Pedig ez tévedés, hiszen már az ókori görögök és rómaiak is hígították vízzel a boraikat. Természetesen akkoriban forrásvízzel tették ezt, hiszen a szódavízet még nem ismerték. A bor és a buborékos víz elegyítése Magyarországon a XIX. század közepén terjedt el. Ekkorra tehető ugyanis a szódavíz ipari gyártásának forradalmasítása, mely Jedlik Ányos nevéhez köthető. Jedlik kedvenc itala már a kísérletezések idején is a saját szódavízével felhúzott bor volt. A tudós a vendégségek alatt teátrálisan mutatta be a nála lévő, akkor még teljesen ismeretlen tárgyat, a szódásüveget és az összejövetel egy váratlan pontján szódát spriccelt a kezében tartott borba, amelyet a borozgatás során Vörösmarty Mihály is rendszeresen kóstolt. Jedlik addig az italt németesen “spritzernek” nevezte, de Vörösmarty segítségével - a legendák szerint - ekkor született meg a fröccs elnevezés. Így tulajdonképpen a fröccs egy kimondatlan hungarikum.
 
Vörösmarty és társasága a ma is létező pincéje előtt
 

 

A fröccs keverési arányai:

Kisfröccs: 1 dl bor + 1 dl szódavíz

A kisfröccsöt néha „fütty” néven is emlegetik, mivel egy régi történet szerint József Attila egy füttyre képes volt meginni.

 

Nagyfröccs: 2 dl bor + 1 dl szódavíz

Húzósnak vagy hajtásnak is nevezték régen, mert Móra Ferenc után, hiszen „egy hajtással lehet a gallér mögé küldeni”.

 

Hosszúlépés: 1 dl bor + 2 dl szódavíz

A nagyfröccs keverési arányának inverze, lazább üdítő a végeredmény.

 

Házmester: (többféle változat)

-a hagyományos, a klasszikus házmester 3 dl bor és 2 dl szóda keveréke

-a viceházmester 2 dl bor 3 dl szódával felhúzva

-a nagyházmester 4 dl bor – 1 dl szóda

-a kisházmester vagy lakófröccs vagy sport fröccs: 1 dl bor – 4 dl szódavíz

 

Úri fröccsök

A történelem során számos irodalmi alakról neveztek el fröccsöt, amelyek közül a Krúdy fröccs (9 dl bor, 1 dl szóda) a legismertebb. Az író ezt a keverési arányt preferálta, mert szerinte így „a víz megnevetteti a bort”. 

A haza bölcsének, Deák Ferencnek köszönhetjük a “Deák-bólét”, ami kevés bor „hőbörgő vízzel” felkeverve. Ezt a józanság italának is nevezték. A keverési arány ismeretlen, valószínüleg "érzéssel" kellett készíteni.

Az Újházy-fröccsről nem sokat hallhatunk és találkozhatunk vele itallapon. A híres színész Újházy Ede szóda helyett állítólag jégbe hűtött kovászos uborka levével fogyasztotta kedvenc borát.

Roséfröccs

Milyen borból készítsünk fröccsöt?

 

Ez alapjában véve teljesen ízlés dolga, korábban nem volt jellemző, hogy a nagyon illatos fajták boraiból (pl. Irsai Olivér, Fűszeres tramini, Sárgamuskotály, Cserszegi fűszeres, Sauvignon blanc, stb..) készültek a förccsök, de az utóbbi évtizedek divatba hozták ezt is. A régi iskola szerint intenzív illatuk és muskotályos ízük nem tud beilleszkedni a szódával kevert bor elvárt ízvilágába, neutralitásába, de ma már "mindent szabad". A hordós érlelést kapott fehérborokat viszont mindenképpen mellőzzük, mert a hordó erős aromái miatt nem lesz frissítő, kerek az ital.

Fröccsalapként a legjobb választás az olyan fehér szőlőfajták bora, ami közepesen intenzív, netán neutrális aromavilágú, de lendületes savakkal bír. Hazai fajták közül pl. a Budai Zöld, a Kéknyelű, az Olaszrizling, a Szürkebarát (másnéven Pinot Gris vagy Pinot Grigio) vagy akár a nem hordós érlelésű fiatal Chardonnay bor a tuti.

A vörösborok fröccsként való fogyasztása nem igazán jellemző, talán régebben, a 70-es 80-as években volt divatos, de újra kezd trend lenni a divat örök körforgásának megfelelően. Ebben az esetben is hordó nélküli, kisebb tannintartalmú, de gyümölcsös és dinamikus bort érdemes választani. A kékszőlőből készült rozéborok viszont nyáron egyértelműen a szódáért kiáltanak. A magyar piacon közkedvelt gyümölcsös és üde, egyszerű rozéborok tökéletesen felhasználhatók erre a célra. Elvégre Magyarország rosénagyhatalom!

 

Fröccs a gyakorlatban

Nem, a fröccs nem arra való, hogy a kevésbé jó borokat feljavítsuk egy kis szódával. Kevésbé jó borból kevésbé jó fröccs lesz! Használjunk a fröccshöz bátran minőségi borokat! Persze ez nem azt jelenti, hogy sokezer forintot kell otthagynunk a boltban értük, de mindenképpen adjuk meg a módját

Az ideális fröccs - mivel leginkább nyáron fogyasztjuk - jéghideg. Ezért a bort is a megszokottnál kicsit hidegebbre, 5-7°C-ra érdemes hűteni, és a szódát is minimum üdítőital hőmérsékletűre. Erre tökéletesen megfelel egy háztartási hűtőszekrény. Fontos, hogy frissen készítsük el, az előre bekevert fröccs nem fröccs, az csak egy "elegy".

A fröccs nem mutatja a legbarátságosabb arcát, hacsak nem a megfelelő pohárba töltik. Szeretettel ajánljuk a klasszikus fehérboros poharakat, higgyük el, a fröccs is így lesz a legfinomabb.

A fröccsöt szódával (vagy szikvízzel) érdemes inni, az ásványvizet hagyjuk meg a családnak! 

 

Egy biztos, a fröccs nagyon jó dolog és magunk is nagyon szeretjük, alább hozzá egy kis borajánlat a szortimentünkből:

Babarczi Zsuzsanna Sauvignon blanc-ja

Benedek Peti Irsai Olivérje

Lázár Cserszegi fűszerese

Zelna Olaszrizlingje

Cseri Pince Barni's Rajnaija

Gere Attila Roséja

Szövényi Áron (anonym Pince) Pinot noir roséja

Heimann Zoli Merlot-ja

 


Szerző:

Süli Tamás, 2004-ben végzett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Borászati szakán. Dolgozott az egri Gál Tibornál, a neszmélyi Hilltop pincészetnél és a francia Domaine Loew biodinamikus, családi birtoknál. Így a termelés összes aspektusával találkozhatott. Később váltott és a kereskedelem oldaláról foglalkozott borokkal. Jelenleg a Borkorzó, egy borimporttal és -nagykereskedelemmel foglalkozó cég, valamint egy kisvárosi borbolt társtulajdonosa. Hobbiként az etyeki borvidéken saját szőlőjében tevékenykedik.